Ahogy az agg belépett a zegzugos erdőbe, hirtelen valami sokatmondó csend hatolt a lelkébe. A Nap csak pár apró foltban próbált beférkőzni és fényt csalni a lombok alá, de a rejtélyes félhomály áttörhetetlennek és hihetetlennek tűnt. Mintha egy földöntúli szentélybe csöppentünk volna, ahol apró madarak kórusa helyettesíti a zengő orgonát.

            Beljebb egy hatalmas, ezüstösen csillogó tavat talált, aminek partját alkalmasnak gondolta az elkövetkező pár napra élettérnek.

            Réka sikítva taposott a fékre és férje azonnal pattant ki a kocsi másik oldalán.

            - Mi történt? – állította le lemezjátszóját Lilla, és teljes nyugalommal figyelte ijedtségtől ziháló édesanyját.

            - Anya elütött egy macskát. – nevetett bátyja a szomszédos ülésen.

            - Feketét! – fordult hátra rémült szemmel a babonás nő.

            - És merről merre ment épp? – kérdezte hűvösen a szakértő.

            - Balról jobbra… de ugyan, miért olyan fontos ez?!

            - Jah, kérem, – folytatta a lány, miközben lemezt cserélt – az a macska a szerencsénket jelképezte. Tehát te most elütötted a szerencsénket. Pech. – zárta le a beszélgetést és elindította a lejátszót.

            Réka ismét szóra nyitotta a száját, hogy lánya szemtelenségét hírül adja a környéknek, amikor Feri kinyitotta a kocsiajtót és visszaszállt felesége mellé.

            - Mehetünk, - kezdte – az a macska már békében nyugszik.

            És ezzel tovább indultak a pusztában a csillogó vizű tó és a nyaralóházak felé.