Móni vidáman szaladt az érkező autóhoz.

            - Mit segítsek? Melyik csomagot vigyem be? Réka kedves, de rég láttalak! Hogy milyen nagyok lettetek, gyerekek!

            Lilla erőtlenül tántorgott ki az autóból és megpróbált rámosolyogni a negyven körüli, alacsony nőre. Majd lassan, tántorogva elindult a ház felé, ahol már barátnője várta. A barnahajú lány amint meglátta Lillát, alá forgatott egy széket az ebédlőből. Aztán egy pohár vizet is hozott neki, mert a lány még a szokottnál is sápadtabb volt.

            - Köszönöm, Tamara. – viszonozta bágyadt mosollyal – Ez most életmentő volt.

            Eközben Gábor letette a gitárját és csatlakozott a másik család pakoló férfijaihoz.

            - Te vagy Csilla fia? – kérdezte tőle Feri.

            - Igen, én lennék. – nyújtotta kezét udvariasan mosolyogva az idősebb férfi majd a fia felé.

            - Tudsz gitározni? – csillant fel Károly szeme – Az enyém is itt van, összedobhatnánk pár számot majd, ha ismered őket.

            - Oké. – válaszolt egyhangúan Gábor, majd felkapott egy csomagot és elindult a ház felé.

- Vedd le azt az ócska medált, és add majd oda holnap valamelyik cselédnek. – nézett újdonsült menyasszonya szemébe a herceg. – Holnap majd valami sokkal szebbet és értékesebbet kapsz tőlem.

            A lány nem szólalt meg, csak lassan kicsomózta a csontmedált tartó vékony bőrszalagot és az ágy melletti aranyozott éjjeliszekrényre tette, a lelakatolható dobozkája mellé. Majd hajnalban bele is zárja, ő ugyan nem adja ki a kezéből.

           Vőlegénye megadóan sóhajtott, majd átölelte kedvesét és amíg lent a kastélyban még mulatozott a vendégsereg, lassan kezdetét vette első éjszakájuk.