Egy név itt a papíron mely azt jelenti: Én. Lehetne bármi más is ez nem én vagyok. Én? Mi is az hogy… Ki is az hogy… Milyen is az hogy… Én. Én ilyen, meg egy kicsit olyan aztán talán amolyan. Mindig más arcok, más szituációk, más forgató könyvek melyekben ismét felbukkan az, akit énnek titulálnak. Ha bemutatkozik az ember, azt mondja, ez vagyok én. Aztán ismét más arcok tűnnek fel. Új patron a láthatatlan tollba s újra megszületik Én. S válik azzá, akivé akkor válnia kell. Ha tetszik, ha nem. De akkor ki is valójában az Én? Ezer sor egy címen, egyetlen buta két betűs címen. A változás csupán annyi hogy a cím mindig egy arcot de ezer jellemet rejt. Ha belefárad, képzel egyet igaz senkinek, magának, játék melyben a jellem a külső a szituáció, tetszés szerint változtatható. Ennek izgalmas címet ad, erre büszke. Az arca ragyog, mint megannyi szentjánosbogárka. Ezt igazán élvezi, ez tét nélküli játék. Egyszer azonban kizuhan ebből a világból rá egy halom forgatókönyvre. Színes ének páratlanul tarka gyűjteménye ez. Élete során úgy változtak a sorok, ahogy a környezete akarta. Már szinte önkényesen fog neki az újabbnak. Hirtelen kiesik a toll a kezéből, és messzire gurul. Majd hirtelen ötlettel beleveti magát a gyűrött koszos „füzetek”tömegébe. Leásva a legaljáig, keresve az elsőt, a legelsőt melyben talán van még egy kevés abból, aki nem másért valaki, hanem csak: Én.