Felnézek az égre, csillagok amerre látok, mindenhol csillagok, mind olyan szép, mind olyan apró, s csodálatos. Ahogy a csillagokat nézem, ahogy figyelem őket megpillantok egyet, egy csillag, mely mindennél fényesebb, nagyobb a többinél, s fényével egy sem kelhet versenyre!

Te vagy az a csillag, amikor ránézek, amikor csak felnézek az égre, a megannyi csillagban, a holdban, mindenben, ami csak szép kerek-e Földön, minden állatban, minden növényben, s a földben is csak téged látlak, téged látlak, az életet, azt, hogy érdemes, hogy van miért élni!

Te vagy az értelme, mindennel számoltam, ami számít, mindennek vége is lehet, neked akkor sem, felborulhat  a világ, szét is eshet az ami anyagi, az érzés, egy hang akkor is megmarad,
van ami akkor sem veszhet el, egy utolsó kiáltás a pusztán, egy hang, egy érzet, az hogy szeretlek!


S most, amikor menned is kell, amikor hosszú időre utoljára búcsúzom, amikor nem látlak hetekig, akkor is megmaradsz itt velem, magamban őrizlek majd, velem leszel, s én is veled, veled leszek szívedben, veled lelkedben, s segítek majd mindenben amiben segíthetek!

Segítek majd cipelni hosszú hetek terhét, a fájdalmat, s az örömöt, ott leszek veled, ott járok majd veled, s amikor felnézel, amikor felnézel a holdra, a csillagokra tán még arcomat is láthatod majd, búcsúzom, búcsúzom most tőled, nem örökre, csak két hétre, majdnem örökkévalóság!

De most, most még itt vagy, itt vagy, s álomra kelsz, egy álomra mely békés, s boldog lesz, egy álomba, mely talán oly csodás lesz, mint legszebb emléked, gondolj hát arra, gondolj arra mikor legboldogabb voltál, amikor minden tökéletes volt, amikor szép volt, s jó volt, s zárd szívedbe.