Tamara hamarabb kelt fel, mint szokott. Sokkal hamarabb, nem is tudta, miért – minden esetre még az egész ház mélyen aludt. Legalább is azt hitte.

A fürdőszoba felé tartott, ám az foglalt volt. Így bekopogott.

- Azonnal! – kiáltott ki Csilla majd hamarosan kijött és átment a konyhába reggelit készíteni. Furcsát álmodott – egy régi, húsz évvel ezelőtti történetről…

- Jé, ez a tied? – kérdezte tőle Tamara, kezében egy doboz szőke hajfestékkel.

- Aha… - fordult meg Csilla zavartan és hirtelen leleplezettnek gondolta magát. A lány szemében viszont ártatlan csodálkozás ült.

- Jé – mondta – meg mertem volna rá esküdni, hogy eredeti szőke a hajad.

A nő nyugodtan sóhajtott. Aztán reggeli után visszament a közös szobába – ahol valami olyat pillantott meg egyikük szekrényén, ami elől egész életében menekült…

- Jól jegyezd meg, lányom, nagyon kell rá vigyáznod.

- De mi ez?

- Családi ereklye. Nézd… nem most fogom elmagyarázni, nincs időm… Kérd meg édesanyádat, ha épp nincs munkában… Szeretlek titeket…

És a kislány elkeseredetten nézte, ahogy apja elmegy a háborúba és értetlenül bámult a kezében hagyott csontmedálra.