- Szól egy jóslat arról – kezdte Fanny anyja – hogy egy Akmirta nevű lány születik majd a szökött királylány családjától és egyesít minket.

A lány csak unottan nézett rá. És? Ki tudja, hány száz év múlva történik ez meg.

- De ezt nekünk el kell kerülnünk – hangzott a folytatás – mert a mi águnk őse valami szörnyű hibát követett el, mikor trónra került.

- Mégis milyen hibát tudott volna elkövetni egy újdonsült király, amit nem lehet megbocsátani? – ásított a hallgató és unottan megpiszkálgatta a kandalló elhaló tüzét.

- Népirtást rendezett az erdőben – szólt az anya – Mindenkit megölt, akit ott talált, csak páran voltak, akik még időben el tudtak rejtőzni. Ők később visszatelepedtek, de egytől egyig letagadták kilétüket, és csak egy szájról szájra terjedő mese őrizte meg történetüket. Ám nem is olyan rég egy csillagászuk azt mondta, elérkezett az idő – úgyhogy visszavették a nevüket.

- És erről nekem minek kell tudnom?

- Azért, hogy megértsd, miért tagadjuk le származásunkat. Hogy miért keres minden rokonunk olyan házastársakat, akik nem tudnak a családunkról. Hogy sose keresd a többieket – és ha meglátod a medált, menekülj!

- Mit tegyek, lányaim?

A két szellem összenézett. Vállatvontak, majd Emese így szólt édesanyjához:

- Három lehetőséged van.

Néma ikre csak bólogatott.

- Az első az, hogy elmenekülsz, elbujdokolsz, és megint megváltoztatod a neved és a kinézeted. De akkor itt kell hagynod Gábort.

- Hogy hangzik a többi? – kérdezte remegve Csilla.

- A második – folytatta a lány a vízen sétálva – hogy nem foglalkozol vele. Lesz, ami lesz, és az maradsz, aki eddig voltál.

- Talán ez a legokosabb. – Sóhajtott az anya.

- De a jóslat nem biztos, hogy hagyni fogja. – ciccegett Emese – Az ugyanis arra utal, hogy most minden napvilágra kerül, és a családban mindenki megkapja a neki járó helyet. Így lehet, hogy jobb lenne, ha az ítélet előtt járnál, és már ma lelepleznéd magad: Kidobnád a hajfestékeidet, kiszednéd a kontaklencséd, hiszen anélkül is látsz…

- Nem… Én ehhez nem vagyok elég bátor. – rázta a fejét Csilla. – Inkább hagyom, hogy legyen, ahogy lennie kell… És nem leszek újra Fanny…

A lány nem tudta meg édesanyjától, mi a medál célja, így otthon kutatott tovább a régi naplók és feljegyzések között. Ám nem ebből tudta meg a megoldást.

Egyik éjjel ugyanis különös álma volt. Egy tó partjánál járt, és, mivel koszosnak találta a csontmedált, hát megmosta a vízben.

Ám ahogy a kis tárgy a tükörsima vízhez ért, azon hirtelen vihar kerekedett, és az egész tó lilás színt öltött, a közepéből pedig egy alak emelkedett ki és elindult felé.

- Leányom – kezdte a furcsa alak – nem rád vártunk. A te feladatod más: tovább kell adnod a medált a családodban, és föl kell készítened az utódod, akire majd rábízod. Csak arra figyelj, hogy ne add férfinak.

Ezzel a lány felriadt az álomból. Nem az álom miatt – a forróságtól, ami körülötte volt. Már nem tudta végiggondolni az álom jelentését, mert menekülnie kellett.