A tó partján, nagy családban élve „a törzs gyógyítója” tetteihez méltó helyet kapott a tó partján. És persze nem kevés pénzt is. Amiből egy fantasztikus házat épített fel alig pár lépésre a víztől, és borostyánt futtatott rá.

Ebben nevelte föl később három gyermekét.

Az első, Rebeka, bolondnak nézte édesanyját. Szívesebben támogatta a modern eszméket – amint nagykorú lett, kereket oldott, és Amerikában népszerű énekesnő lett.

 A második, Tamás, szintén nem nézte jó szemmel édesanyja mániáit, de nyájasan elviselte. Ingatlanügynök lett és a nagyvárosba költözött – arra várt, hogy édesanyja meghaljon és a házat eladhassa vagy kibéreltethesse.

A harmadik, Nóra, egészen más volt. Feltétel nélkül hitt édesanyja minden szavában, és segített neki mindenben, mikor testvérei magukra hagyták őket. Ketten voltak csak egymásnak – egy közeli, fiatal házaspáron kívül, ahonnan Júlia gyakran járt át látogatóba, hogy a gyógyító bölcsességeit szívja magába – meg persze Nórával is nagyon jó barátságban lett.

De aztán a bölcs segítő meghalt…

A reggeli után Lilla és Gábor felkerekedtek egy nagy sétára a tó körül. Az ürügy a tó megismerése volt – de mindenki tudta, hogy most egymás megismerésére vágynak a leginkább.

Egy újabb fülledt, meleg nap. De csodálatos. A két fiatal ámuldozva nevetett minden, egyébként teljesen természetes jelenségen, amit csak láttak. Úgy érezték, sosem voltak még boldogabbak.

- Tényleg – kérdezte egyszercsak a fiú, mikor leültek a partra. – Mit rejtegettél előlem tegnapelőtt?

Lilla nagyot nevetett és elővette a csontmedált.  – Igazából én sem tudom, mi ez. A nagymamámtól kaptam, hogy jöjjek rá. Ő biztos tudta, mi ez… - és elcsuklott a hangja.

Gábor bíztatóan átölelte. – Részvétem. És biztos vagyok benne, hogy rá fogsz jönni, mikor eljön az ideje.

- Elmondhatom...  – szólalt meg mögöttük egy harmadik hang, és ijedten fordultak hátra.

- Bocsánat… - kapott a szája elé Júlia – Kicsúszott a számon… Beszélnem kell veled. – fordult a lányhoz. – Már régóta várunk rád, Akmirta.

- Honnan tudja azt az állnevem, amit már egy éve nem használok? – kérdezte az csodálkozva.

- Hát – mondta a nő sejtelmesen – Pont azért jöttem, hogy elmagyarázzam.

- Méghogy kiadni nyaralónak! Megőrültél?? – Üvöltötte Nóra bátyja szemébe. – Hallani sem akarok róla! Hogy képzeled??

- Okos enged, szamár szenved. – válaszolt Tamás higgadtan.  – Anya hármunkra hagyta a házat. Rebekának nem kell – neked van terved vele?

- Igen, lett volna! – a lány már sírt. – De mindegy… Akkor hagyom, én csak élni akartam benne… Add csak el és legyél dúsgazdag! És aztán fulladj bele a pénzedbe! Okos enged – szamár szenved!

Nóra szinte menekült a tópartról fel a közeli nagyvárosba.